Társasjáték fejlesztés gyermekekkel

 Motiváló és példaértékű történetek családi környezetben készült társasjátékokról

Még 2020. Decemberében találtunk egy Facebook posztot, amiben egy nagyon kedves hölgy ( Hosszú Eszter ) osztotta meg gyermekkori társasjáték fejlesztéssel kapcsolatos gondolatait, amiből idézünk "ma egy különleges társassal játszottam fiaimmal! Pontosan nem tudom, de tuti több, mint 15 éve rajzoltam két kisebb testvéremmel. Anyumék felújítanak és előkerült! Anno gyönyörűségesnek láttam szóval picit most lelombozódtam, sokat dolgoztunk vele és olyan jó érzés volt ennyi év után, bár picit megkopottan, de viszont látni".
Miután ezt az írást elolvastuk azonnal fel is vettük a kapcsolatot Eszterrel és megbeszéltük, hogy a gyermekkori társasjáték fejlesztésről szóló cikkünkben, megjelentetjük az Ő/Ők történetüket is, mert Eszter elmondása szerint 2-3 gyermek vett részt a társasjátékuk elkészítésében.
Esztertől emailben kaptunk néhány fotót is a társasjátékukról, amit itt is szeretnénk megköszönni.

Társasjáték, amit gyermekek készítettek Társasjáték, amit 12-13 éves gyermekek készítettek

A gyermeki fantázia szárnyalásának eredménye ez a részletgazdag, vidám és élettel teli alkotás.

A játéktáblán rengeteg állatot lehet látni. A hangulat meseszerű és természetközeli is egyszerre.

Társasjáték, amit 7-8 éves gyermekek készítettek Társasjáték, amit 12-13 éves gyermekek készítettek

Társasjáték, amit 7-8 éves gyermekek készítettek Társasjáték, amit 12-13 éves gyermekek készítettek

Amikor a lányainknak feltettük a kérdést, hogy kipróbálnák-e ezt a társasjátékot, Ők azonnal igennel válaszoltak. Természetesen egyetlen másodpercig sem csodálkoztunk, hogy szeretnének játszani ezzel a játékkal.

Társasjáték, amit 7-8 éves gyermekek készítettek Társasjáték, amit 12-13 éves gyermekek készítettek

Megkértük Esztert, hogy készítsen egy összefoglalót erről a gyermekkori élményéről. Kérésünknek Eszter örömmel tett eleget és ezt az üzenetet kaptuk Tőle:
Amióta csak az eszemet tudom a családunk társasozik, a dédiket is beleszámítva. Anya és Apa sokszor csinált nekünk házi gyártmányú játékokat, képregényeket stb. és volt ,hogy társasokat is. Szóval kiskorom óta, tesóimmal együtt, már mi is "barkácsoltunk" ezt-azt a hatásukra.
Az egyik gyerekkori barátnőm festő édesanyja volt, aki rajzolt egyszer egy gombás társasjátékot. Az akkor megihletett engem és Hugimat és ennek koppintására készítettük el első nagyméretű, komolyabb kinézetű "dobsz és lépsz" játékunkat. Lehettünk 7-8 évesek szerintem.
Aztán persze több ilyesmi is készült általunk vagy egyéb más társas ihlette homemade verzió. Csináltunk kártyajátékokat, sokféle memória paklink is volt, akadt olyan, hogy állatos magazinokból vágtunk ki képeket és azokból készítettünk kollázs társasjáték pályát, volt kvíz játékunk is.
Emlékszem egyszer Apa készített egy autóversenyzős játékot, rendes taktikai játék volt, dobókocka nélküli, én meg tesóm voltunk a grafikusok. Élveztük a készítését, na meg a vele játszást is! Bár bevallom, nem igen emlékszünk már a szabályokra.
Nemrég felújítás miatt előkerült szüleimtől a képeken látható társasunk! Ezt én, Hugim és Öcsim készítettük. A többi sajnos egyáltalán nincs meg, de ennek az egynek úgy örültünk! Szebbre emlékeztem ugyan, kicsit kopottas is már, de így is kedves a szívemnek az emlékeivel. Bár szerintem készíteni jobban szerettük, mint játszani vele... Pontosan nem tudom megmondani mennyi idősek lehettünk, de közösen arra tippeltünk, hogy én lehettem 12-13 körül. 2001-02 környéke. A játék 9db A/4-es papírból van összetéve. Filccel és ceruzával alkottuk és fogalmam sincs mennyi időnk van benne. De tuti napok.
Sok pihentetés után, most a gyermekeimmel játszok vele. Többször előveszik, egyedül is.

Részünkről nagyon hálásak vagyunk Eszternek, hogy hozzá járult a kezdeményezésünkhöz és megjelentethettük a fotót a játékukról és megoszthattuk ez a motiváló és példaértékű története.

Board Gamer Lab első társasjáték fejlesztésének rövid története

Mi a lányainkkal 2019. Októberében kezdtünk bele egy természetvédelemmel kapcsolatos társasjáték fejlesztésébe. A projektünk kezdetén Tifani 8 éves volt, Bianka pedig 10 éves. Mindkét lányunk folyamatosan részt vett a fejlesztésben és a tesztekből is kivették a részüket. Több fontos rész is van a társasjátékunkban, amik a lányaink tervei és elképzelései szerint valósítottunk meg és ezek között az ötletek között van bűntető rész is. Gyermekeinknek otthonos környezet egy folyamatosan változó és fejlődő társasjáték prototípusával játszani. Örülünk neki, hogy gyermekeinkkel közösen kezdtük el a játékunk fejlesztését, sőt a kezdeti pillanatban is jelen voltak, azaz az ötletelési fázisban is hozzá tették a magukét. A kész társasjátékokkal történő családi partik is rengeteget jelentenek és fejlesztenek a gyermekeken, viszont egy családi környezetben kivitelezett társasjáték fejlesztése is garantáltan sokat fog jelenteni mindenki számára. Készülhet kártyajáték, vagy táblára tervezett társasjáték is, lényeg a közösen eltöltött idő. Egy ilyen családi program mindenki számára nagyon jó emlék lesz. Mi bátorítunk minden szülőt, hogy készítsék el a saját családi társasukat. Hatalmas élmény lesz már a tervezés is, ha pedig megdobban a játék szíve és kezdenek az alkatrészek jól működni, olyan örömet fog okozni, amit boltban vásárolható ajándékkal nem lehet elérni.
Ha eljön az ideje, hogy a mi társasjátékunkat bemutassuk, akkor ezt a cikket frissíteni fogjuk és bekerül a mi társasjátékunk részletes története is.
Ha szeretnétek, hogy a Ti gyermekkori és családi környezetben készített társasjátékotok története is megjelenjen ebben a cikkben, akkor küldjétek el az élménybeszámolótokat és ha megoldható, akkor fényképeket is a játékotokról az emailes elérhetőségünkre ( boardgamerlab@gmail.com ).

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések